A preszkura és az anafura
A Szent Eukharisztia végzéséhez az Orthodox Egyházban 5 kenyeret (preszkura, görögösen: proszfora) használ fel a pap, melyeket a Szent Liturgia első (nem nyílvános) részében a Proszkomídia (gör.: előkészület) szertartásában készít elő.
Az első preszkurából vágja ki a Szent Bárányt, egy kockát, melynek a felső részén Krisztus monogrammjával ellátott pecsét látható, ami majd a Liturgia alatt Krisztus Szent Testévé változik át. A második kenyérből az Istenszülő emlékezetére egy háromszögletű darabot vág ki a pap, a harmadikból pedig a szentek 9 karának megfelelő 9 kisebb részecskét. Az utolsó két preszkurából az élők és a holtak emlékezetére vág ki újabb darabkákat.
A preszkurát a pap süti, de (főleg Erdélyben) előfordulhat hogy egy tisztaságban élő asszony (özvegy) készíti. A Szent Atyák tanítása nyomán a liturgikus kenyérhez tiszta búzalisztet, vizet, sót és kovászt használnak.
Az anafura (görögül antidór-viszontajándék) elnevezés azt a kenyeret jelöli, amit a Liturgia keretében a “Valóban méltó” ének alatt szentel meg a pap. Gyakorlatilag az 5 preszkura fel nem használt darabjairól van szó, amit szükség esetén más kenyér felvágásával is ki lehet egészíteni a templomban jelenlévő hívek számához mérten. A Liturgia végén az anafurát kiosztják a szertartáson résztvevőknek.
Hogyan részesülünk a Szent Anafurából?
- Keresztet vetünk mielőtt magunkhoz vennénk.
- Elsősorban azok vehetnek belőle, akik a Liturgia folyamán a Szent Titkokban is részesültek, közvetlenül az áldozás után.
- Lehet fogyasztani minden nap (általában a reggeli órákban) otthon vagy a templomban a Liturgia végén.
- Az anafura magunkhozvétele mindig megelőzi a “kis” szenteltvízből való részesülést.
- A “nagy” szenteltvíz fogyasztása esetén (akik erre áldást kaptak, illetve minden keresztény ihatja január 5-14 között) azt követi az anafura vétele.
- Éhgyomorra vesszük magunkhoz (előző éjféltől tartózkodni kell az ételtől és italtól).
Nem részesülhetnek belőle:
- akik házasságon kívüli nemi kapcsolatban élnek.
- a házaspárok, akik megelőző éjszaka nemi életet éltek
- a nők, a havi periódusuk idején, illetve azok a férfiak sem, akiknek álmában magömlése volt
Ha az anafura a helytelen tárolási körülmények miatt megpenészedik, kidobni nem szabad. El kell égetni s a hamvát elásni a templomnál erre kijelölt vagy bármely más tiszta helyen.